ÜNNEPELJÜK EGYÜTT KANADA SZÜLETÉSNAPJÁT JÚLIUS 1-JÉN!
Minden év július elsején tartják a 10 tartományból és 3 területből álló államszövetség (föderáció) nemzeti ünnepét, mivel 1867.07.01-jén lépett hatályba az alkotmányról szóló törvény. Ennek következményeként egyesültek szövetségi alapon szervezett domíniummá (teljesen független ország) az ezt megelőzően különálló gyarmatok – Kanada (Ontario és Québec tartománnyal), Új Skócia és Új-Brunswick (a Brit Birodalmon belül).
Kanada a világ második legnagyobb országa Oroszország után, ahol a szabadság, az elfogadás és a sokszínűség nemzeti hagyományokra épül. Politikai berendezkedése alapján parlamentális demokrácia és alkotmányos monarchia, államfője II. Erzsébet Királynő.
Jogosan merülhet fel Önben, hogy miért ünnepeljük egy 7.500 kilométerre lévő távoli ország alapításának évfordulóját?
Kanada különleges helyet foglal el szívünkben. Anyacégünk 1980 óta gyárt medencéket, melyet immár több, mint 20 éve, kizárólagosan forgalmazunk Magyarországon. A Hydropool Pezsgőfürdők és ellenáramoltatós Úszómedencék Kanadában kerülnek nem csupán megtervezésre, de gyártásra is. Így minden egyes medencénk egyenesen a jávorszarvasok, hódok, hatalmas fenyvesek, a hoki és a juharszirup hazájából érkezik Magyarországra és kerül új tulajdonosához.
2003 óta tapasztaljuk a kanadai szakemberek elhivatottságát az innováció és a minőség iránt és büszkén képviseljük a Hydropool márkát hazánkban, több ezer Hydropool Medence Tulajdonos megelégedésére.
Ön is szeretne kanadai szakértelemmel és minőségben készülő medencében kikapcsolódni kertjében?
Itt a ragyogó alkalom!
Kanada születésnapjának alkalmából bármely 2025. július 1-ig megrendelt
Hydropool Öntisztító Masszázsmedencékhez *
Minden új öntisztító masszázsmedence megrendelés esetén Ragyogó Kerti Fény világítást adunk ajándékba 445.000 Ft. értékben.
*Az ajándék kiegészítő a magyarországi készletes medencékre is érvényes, de nem vonatkozik a promóciós ajánlatokra, így a 45 éves és a jubileumi modellekre.
Hydropool Öntisztító Úszómedencékhez **
Bármely 16EX Trainer vagy 19EX Trainer esetén ajándék Rollaway (feltekerhető) tetőt adunk 2.120.000 – 2.500. 000 Ft értékben.
Bármely 14, 17 AX Sport és Trainer 16, 19 EX Sport és 19 DTAX Sport és Trainer modellekhez ajándék Bellagio csomagot adunk. A csomag értéke 1.150.000 illetve 1.350.000 Ft (DTAX esetében).
A Bellagio csomag az Északi fényt és a Bellagio vízesést tartalmazó, látványos vizuális élményt adó, közkedvelt kiegészítő.
**Az ajánlat más promóciós ajánlatra és a 13 FFP modellre nem vonatkozik.
TOVÁBBI RÉSZLETEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN MUNKATÁRSAINKNÁL vagy kérjen ajánlatot az űrlap kitöltésével!
Telefonszámunk: +36 1 240 8538